Riksa
A Riksa Közlekedési Vállalat (RKV) 2009 júliusától áll a budapestiek és a turisták rendelkezésére, mint alternatív közlekedési eszköz.
A riksák reklámfelületeit az ESMA Zrt. értékesíti.
- Ezen háromkerekű járműveken 4 m2 reklámfelület található. A triciklin a hajtón kívül 2 fő és csomagjaik férnek el.
- Az újdonság ereje és a feltűnő (high-tech) külső magas kontaktszámot eredményez.
- Konvojban felvonulva még erőteljesebb hatást tudnak kifejteni környezetükre
- Nem lehet összehasonlítani más kültéri reklámhordozóval:
- Nem statikus, mint egy reklámtábla, mivel folyamatos mozgásban van,
- Környezetbarát, ellentétben egy busszal vagy egy hagyományos taxival,
- Alkalmas termék-, és márkabevezetésre, termék reklámozásra, image erősítésre,
- Hirdetésre rendezvényeken. (üzletnyitások, vásárok, kiállítások, szórakozóhelyek, sportrendezvények stb. )
- Az eddigi kampányok tapasztalatait összegezve elmondható, hogy maga a reklámeszköz - kiegészítve a járművön esetlegesen szórólapozó hostessek munkájával - igen jelentős számú személyt képes megszólítani.
- További jelentős adottságnak tekinthető, hogy – kérésre - a riksákon hanganyagok, kampány-spotok is lejátszhatók, illetve az utastérben szórólaptartó zsebek is segíthetik a kampányt.
Bérleti konstrukciók: (külön-külön, illetve egyben is igénybe vehetők)
1. Járműreklám-bérlet: Ebben a konstrukcióban a riksák 4nm-es felületét és a hozzá tartozó egyéb lehetőségeket (hangosítás, hajtó mint reklámember, szájpropaganda stb.) lehet bérelni. A bérleti időszak alatt (naponta 10.00-18.00 között) a riksák meghatározott útvonalon és időközönként (5 percenként) követve egymást közlekednek. A triciklit azon turisták és utasok vehetik igénybe, akik jegyet vesznek a használatukra. Jegyet vásárolni a belváros számos pontján található „riksa ponton” (megállók) lehetséges.
2. Útvonal és rendezvény bérlet*: Ebben az esetben a riksák útvonala kerül értékesítésre. A riksák a megrendelő által kért útvonalon (vidéki városokban is) és időszakban ingyen szállítják az utasokat (hostesseket).
*amennyiben rendelkezésre állnak olyan riksák, amely mind időben, mind darabszámban és grafikai tartalomban nem érinti a már kampányban lévő többi járművet
Kiemelt partnerünk:


